Дихаюче сьогодення, спалене майбутнє, або як ми знищуємо основу нашого існування, родючий ґрунт

Paradigmaváltás szükséges a talaj regenerálásához. A járt utat el kell hagynunk a járatlanért, mert az út elfogyott.

A termőtalaj „fejlődését” ma a profit oltárán („agrárbiznisz”) áldozzuk fel: magasabb terméshozamot hajszolunk a „jövedelmező, versenyképes” mezőgazdaság nevében.

A termékeny talaj – létünk alapja

Háromszáz évvel ezelőtt a mezőgazdálkodás még mást jelentett. Akkoriban a művelésbe vont terület három-négy év termesztés után 20–30 évig pihent. A parlagoltatás után visszanyerte termőképességét, hiszen a természet visszavette, regenerálta, és a növényi vegetációk változásai révén a légkörből szén pumpálódott vissza a talajba. Így fokozódott a termékenység, helyreállt a vízmérleg és az ökológiai egyensúly.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni: a termékeny talaj a jólétünk alapja. Mégis, úgy bánunk vele, mintha kimeríthetetlen erőforrás lenne.

A mai, világméretű talajpusztulás a környezet túlhasználatából fakad, de a mezőgazdaságban keletkező károkért sokan a klímaváltozást teszik felelőssé. Valójában azonban a kapzsi, rövid távú gondolkodású környezethasználat okozza – és fokozza tovább – a problémát.

Paradigmaváltás nélkül nem lesz jövő

Az elmúlt hatvan évben a műtrágyahasználat kiszorította a szervestrágyázást. Talajvizeink elszennyeződtek, és hazánk területének több mint 70%-a nitrátérzékennyé vált. A talajaink szerkezete az intenzív forgatástól és a szervesanyag „ellélegzéstől” tönkrement, különböző mértékben talajtípusonként.

A nyáron fedetlen talaj nemcsak humuszt veszít, de túl is melegszik. A víztartalom hiányában nem tudja elvezetni a hőt, így légköri aszály sújtja a felszín közelét. Egy ideig az evaporáció pótolja a hiányt, de aztán vízdeficit jelentkezik a tájban. A szárazság fokozódik – még a növényzettel borított területeken is.

Az erdők is szenvednek a hőségtől. A fák leveleik sztómáin keresztül a CO₂ megkötése közben „ellélegzik” a vizet, produktum nélkül. A víz hiányában a levelek bomlása is elmarad, így a táplálékláncból a fával szimbiózisban élő gombák is elveszítik tartalékaikat. Nem hasznosulnak újra a tápanyagok, az erdő gyengül, miközben fokozódik a tűzveszély. Ez ma már világméretű probléma.

A specialista gondolkodás zsákutcája

A mai specialista gondolkodásmód – amikor valaki egy részterületre koncentrál, vagy csupán a profitot hajszolja – nem foglalkozik a következményekkel. Pedig csak holisztikus szemlélettel lehet a jövőt jól szolgálni.

A „minden mindennel összefügg” elvét a természet körforgásai mutatják meg, amelyek a gazdasági verseny következtében sérülnek.

A termőföldeken megtermelt fő- és melléktermékeket mind elfogyasztjuk, aminek jelentős része szervesanyag, amelyből „megújuló energiát” nyerünk – „nulla CO₂-szaldójú” biomasszaként. De ez a szaldó soha nem lehet valóban nulla, hiszen a szállítás, az összegyűjtés, beruházás, az energiafelszabadítás és az energiaszállítás mind kibocsátással, valamint veszteséggel jár. A biomassza kivonása az élő – vagy már haldokló – rendszerből csak a piacgazdaságot szolgálja, nem a természetet.

Körforgás helyett látszatkörforgás

Az új trend szerint a lineáris gazdasági modellt körforgásos gazdasági modell váltotta, amit most a biomassza-alapú ideológia igyekszik „megreformálni”. De a látszatcselekvés mögött a valóság nem változik: a természet kizsákmányolása fokozódik.

Érdemes lenne inkább Országh József professzor gondolatait követni, aki szerint a biotömeg az élet anyaga – a tápláléklánc alján lévő, talajtermékenységet fenntartó paránylények tápláléka, megújulásunk és jólétünk alapja.

Nem a gazdasági jólétre kell gondolni, hanem az egészséges termőtalaj és táj ökológiai szolgáltatásaira:

• elviselhető hőmérséklet,
• tiszta levegő,
• egészséges táplálék.

Ma viszont a fitomasszából élelmiszer, ipari nyersanyag, üzemanyag vagy tüzelőanyag lesz – és ezzel kikerül az élet körforgásából.

A szén körforgásának felborulása

A mai „problémafenntartó problémakezelés” szemlélet miatt a melléktermék csak „hulladék” státuszt kap. Az ártalmatlanítására pedig újabb beruházások épülnek, amelyek a piacot élénkítik, de közben még több nyersanyagot, energiát emésztenek fel és fokozzák a felmelegedést.

A szén körforgásának antropogén módosítása a klímaváltozás felgyorsulásához vezetett. A valódi ok nem a légköri CO₂-növekedés önmagában, hanem a talajpusztulás és a biodiverzitás elvesztése.

A víz eltűnésével a tájból csökken a biológiai sokféleség, és ezzel együtt maga az élet is. A talaj termékenységét a biológiai sokféleség adja, és az élet az, ami megtartja benne a vizet.

Elégetendő jövő – tervszerűen

Az ásatag (fosszilis) energiahordozókat továbbra is növekvő ütemben használjuk.

A termőföldjeinket túlhasználjuk (élő és élettelen szénforrásukat ellélegeztetjük), és a keletkező széntartalmú hulladékokat – RDF-et, SRF-et, szennyvíziszapot – energetikai úton kívánjuk „hasznosítani”.

Eközben a melléktermékeket – a gabonaszalma, napraforgó-, kukorica-, repceszár, gyümölcsfa- és szőlőnyesedék, valamint az erdők gyökértuskói – CO₂-semlegesnek mondott biomasszaként égetjük el, aprópénzre váltva a jövőt.

A gazdasági teljesítmény nő, a következményeit pedig a bőrünkön érezzük.

A városba zárt jövő

Az urbanizáció fokozódik. A vidéki lét egyre kevésbé vonzó a fogyasztói társadalom számára: kevés a szolgáltatás, alacsonyak a bérek.

A városok növekedésével koncentrálódik az anyag- és energiafogyasztás, és ezzel együtt a szennyezés is. A nagy területen megtermelt szerves anyagokat központosítottan „hasznosítjuk”, ezzel megszakítjuk a természetes körforgásokat – és a megújulás lehetőségét is.

Ezzel pedig nemcsak a talaj termékenységét, hanem gyermekeink jövőjét is tönkretesszük.

A talaj gyógyítása az ember gyógyítása is

A táj akkor tudja begyógyítani sebeit, ha a talaj folyamatosan árnyékolt (fénytől, széltől védjük): élő növénytakaróval, mulccsal, több szintű, diverz vegetációval.

Ernst Götsch szintropikus mezőgazdasági gyakorlata szerint „a vizet ültetni kell” – és ha ehhez kérődző állatokat is bevonunk, a táj rehabilitációját természetszerűen támogathatjuk.

A kulcs a megújuláshoz a regeneratív talajmegújító gazdálkodás, ami nemcsak a környezetet, hanem az embert is gyógyítja.