Archívum

Gazdafórum – Egy átfogó nap a talaj megújításáért

Gazdafórum -
Egy átfogó nap a talaj megújításáért

Gazdafórum a Min-till, Strip-till és No-till talajművelésről
Gádoros - Hargitai Sándor földje
2023. augusztus 24., csütörtök

Videós beszámoló

Előző képzésünkről mondták

"Nagyon sok érdekes emberrel beszélgettem. Voltak közöttük teljesen kezdők, útkeresők, remélem ők is úgy élvezték ezt az élettel teli világ megismerését, mint én. Izgatottan várom a következő alkalmakat. Nagyon köszönöm, hogy résztvevője lehettem a Rendezvénynek."
István
Pusztaszabolcs
"Nagyon tetszett, hogy Flóriánnak amivel nincs tapasztalata, arra őszintén azt mondta, hogy az a következő lépés. Tökéletes volt a fordítása is. Minden elismerésem."
Ottó
Ludas
"Én már pár éve próbálkozok takarónövényekkel inkább kisebb, mint nagyobb sikerekkel egy kis parcellán. De itt sok választ kaptam, hogy mit rontottam el. A bátorítás fontos és úgy érzem megint egy komoly pozitív "löketet" kaptam az egész technológiához."
Attila
Péterréve

Gazdafórum

Egy átfogó nap a talaj megújításáért

Az oktatási nap célja, hogy átfogó képet nyújtson a No-till, Min-till és Strip-till talajművelés elveiről és eszközeiről. Emellett bemutatjuk a résztvevőknek a Min-till és Strip-till talajműveléshez illeszkedő takarónövény vetési módokat búza tarlón.

A nap házigazdája Hargitai Sándor, segítőtársa pedig Kis Ede lesz.

Az esemény során lehetőséged lesz az elsők között beszerezni a “No-till kezdőknek” című könyvet, mely az első magyar nyelvű no-till könyv, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének jóvoltából. Ők vállalták a fordítást, a szakmai lektorálást és finanszírozták az egész projektet. Ráadásul a helyszínen csupán 11.999 Ft-ért tudod megvásárolni, ami jóval olcsóbb, mint online rendelve.

A TMG Egyesület gazdafórumain nem történik marketing tevékenység, hanem a szakmaiság az irányadó!

A Gazdafórum eseményre érkező külsős előadók nem marketing céllal vesznek részt! Nem a vállalatuk vagy termékeik promotálása a szándékuk, hanem szakértelmükkel kívánnak hozzájárulni az esemény sikeréhez.

Program

2023. augusztus 24., csütörtök

Gádoros - Hargitai Sándor földje
4407-es út Gádorosról Orosházára vezető szakaszán, a 2-es és 3-as kilométer között, az aszfalt út mellett lévő táblán.
GPS koordináták: 46.644766, 20.590100

8:45 - 9:15

Regisztráció

9:30 - 9:45

Köszöntés, Kis Ede - TMG tag - bevezetője

9:45 - 10:10

Házigazda bemutatkozása, gazdaságának bemutatása

10:10 - 10:35

Aranyoss Éva - takarónövény és talajjavítási tanácsadó - Talajtakaró növényekről szóló előadása

10:35 - 10:50

Verti-till turbó kultivátor / függőleges állású tárcsákkal történő sekély talajművelés / és WIR 600 sebességarányos szórvavető gép munkájának bemutatása takarónövény szórva vetéssel együtt

10:50 - 11:00

Szabó Zoltán - TMG tag - előadása: A házigazda talajának változása a 2018 óta forgatás nélküli mód és az alkalmazott tápanyag visszapótlás hatására

11:00 - 11:20

Küllőskapa gyomfésűvel, szórva vetéssel kombinálva

11:20 - 11:45

Kis Ede - TMG tag - Strip-till talajművelés előadása, gyakorlati bemutatóval

11:45 - 12:00

Szabó István - TMG tag - Esstence előadása

12:00 - 13:00

Ebéd

13:00 - 13:30

Kis Ede - TMG tag - Direktvetés bemutatása RAD vetőgéppel

13:30 - 14:00

Stocker Reto - TMG tag - Strip-till, No-till előadása, átalakított John Deere vetőgép bemutatása

14:00 - 14:15

Kapás- és gabonakultúrák növényvédelmi technológiai kérdései, valamint csökkentett hatóanyag és lémennyiség kísérletről növényvédelmi szaktanácsadó előadása

14:15 - 14:45

Fiona direktvetőgép bemutatása

A felmerülő kérdésekre minden blokk végén szívesen válaszolunk.
Hatalmas eső, járhatatlan táblák esetén az esemény a következő hét csütörtökén 2023.08.31-én ugyanebben az időpontban lesz megtartva.
A szervezők a programváltozás és az időpontok változtatásának jogát fenntartják.
Az eseményen kép-, hang- és videófelvétel készül majd.

Ismerjék meg házigazdánkat

Hargitai Sándor Békés és Csongrád vármegye határán, Gádoroson gazdálkodik 89 hektáron, jó minőségű, 35-40 Ak földeken. A Talajmegújító Gazdák Egyesületében az Oktatási bizottság munkájában vesz részt.

A mezőgazdasági szakközépiskola elvégzése után a gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1982-ben agrár közgazdászként végzett. Ezután néhány évig a Pankotai Állami Gazdaság agronómusa volt, majd elhagyta a mezőgazdasági pályát. A szakmába 2012-ben tért vissza, szüleit segítette a családi gazdaságuk munkáiban. 

2016 óta már saját maga végzi a gazdálkodást, 2018 óta forgatás nélkül, az akkori aszály és a változó gazdasági körülmények miatt. 

“Nem volt évtizedes, berögzült termelési mód, amin változtatnom kellett, ill. láttam azt, ahogyan addig műveltük a talajt, az nem jó, változnak a körülmények, változtatni kell a gazdálkodásban-gondolkodásban is.”

Jelenleg alapvető növényeket: őszi búzát, kukoricát, napraforgót, őszi árpát termel, de szükség lehet újabb növények beemelésére a vetésforgóba, mint a szója, esetleg takarónövény mag termesztés.

“A regeneratív gazdálkodáson belül a mi körülményeink, éghajlatunk miatt a minimális talajművelést látom megvalósíthatónak, ebbe az irányba képzem magam, erre tart a gazdaságunk fejlődése, gépesítettsége is.”

Regisztráció a rendezvényre

Részvételi díj: 35.000 Ft
Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 22. éjfél

A részvétel regisztrációhoz kötött és a részvételi díj befizetésével válik érvényessé.

A jelentkezés menete:

Gyakori kérdések

Elsősorban azoknak javasoljuk, akik már rendelkeznek tapasztalattal a talajkímélő technológiák területén, illetve akik még csak most vágnának bele.

Minden esetben kint terepen rendezzük az oktatási napot. Ha kisebb esőt kapunk, akkor gumicsizmában és esőkabátban átvészeljük. Nagyobb eső, illetve már felázott talaj esetén egy héttel későbbre, 2023.08.31-re tesszük az eseményt.

Gondoltunk erre is. Három sátor lesz felállítva, ami védelmet ad majd az erős napfénytől.

Ennek most már csak egyetlen oka lehet: nem jól írtad be a saját e-mail címedet a regisztráció során. Automatizáltuk a regisztráció folyamatát, úgyhogy ha bárhol elbizonytalanodsz, kétségeid támadnak bármivel kapcsolatban, írj a rendezveny@tmg.hu címre egy levelet.

Pizzával készülünk. Illetve ivóvizet biztosítunk majd ballonban, úgyhogy arra kérünk, hozz magaddal flakont, poharat vagy kulacsot. Szeretnénk a szemétbe kerülő műanyagok mennyiségét csökkenteni. Köszönjük!

Ha az oldalon nem találtad meg a szükséges választ, akkor írj emailt a rendezveny@tmg.hu címre, kolléganőnk szívesen válaszol!

Gazdafórum – Strip-till technológia közel 70-es kötöttségű perctalajokon

Gazdafórum -
Strip-till technológia közel 70-es kötöttségű perctalajokon

Ha látni szeretnéd azt, amiről mások csak beszélnek!
Gyomaendrőd | Kis Ede tábláján
2023. Június 22., csütörtök

Képes beszámoló

Videós beszámoló

Előző képzésünkről mondták

"Nagyon sok érdekes emberrel beszélgettem. Voltak közöttük teljesen kezdők, útkeresők, remélem ők is úgy élvezték ezt az élettel teli világ megismerését, mint én. Izgatottan várom a következő alkalmakat. Nagyon köszönöm, hogy résztvevője lehettem a Rendezvénynek."
István
Pusztaszabolcs
"Nagyon tetszett, hogy Flóriánnak amivel nincs tapasztalata, arra őszintén azt mondta, hogy az a következő lépés. Tökéletes volt a fordítása is. Minden elismerésem."
Ottó
Ludas
"Én már pár éve próbálkozok takarónövényekkel inkább kisebb, mint nagyobb sikerekkel egy kis parcellán. De itt sok választ kaptam, hogy mit rontottam el. A bátorítás fontos és úgy érzem megint egy komoly pozitív "löketet" kaptam az egész technológiához."
Attila
Péterréve

Gazdafórum

Strip-till technológia közel 70-es kötöttségű perctalajokon

Hogyan lehet talajkímélő módon, de biztonsággal termelni extrém kötött talajokon? Ez Kis Ede oktatási napjának kérdése, ezzel kapcsolatos tapasztalatait osztja majd meg, segítőtársa Csizmás Krisztián lesz.

Ede a no-till felé tartó úton a sávos művelésnél tart, amely az átlagosan 68-as kötöttségű perc talajokon olyan megoldást nyújt, hogy a lehető legkisebb bolygatással viszonylag kiegyenlített termést biztosítson.

A regeneratív gazdálkodás elméleti hátterét járjuk körül az oktatási nap első részében, azután egy rövid lángosozást követően áttérünk a praktikumra. Gépészeti és egyéb technikai kérdéseket járunk körül, valamint a gazdálkodás konkrét gyakorlatáról esik szó – nemcsak a sávművelés, hanem a min-till és a no-till is szóba kerül majd.

Vendéglátó házigazda: Kis Ede
Moderátor: Csizmás Krisztián

Program

2023. Június 22., csütörtök

Gyomaendrőd - Kis Ede tábláján
A Gyomaendrődöt és Dévaványát összekötő 4231-es út 11. és 12. km-e között kell lekanyarodni egy földútra, annak mentén található a tábla.
GPS koordináták: 46.976665, 20.836526

9:15 - 09:45

Regisztráció

10:00 - 12:00

Elméleti háttér

Köszöntés, TMG Egyesület bemutatása: Csizmás Krisztián - TMG tag.
Házigazda bemutatkozása, gazdálkodás körülményei (talajféleségek, termesztett növények) - Kis Ede
Problémák - és ezekre adott megoldások:
- Talajművelés nehézségei - szerkezet rombolás, költség és idő aspektusokból.
- A talaj vízháztartása - időjárási szélsőségek gyakoribbá válása, azok kezelése.
- Tápanyag - rossz tápanyag feltáródás, nagy inputanyag költségek.
- Pozitív évjárathatás, mint gondolatébresztő a regeneratív irányba való elinduláshoz.
TMG elméleti része:
- Keretrendszer - 5 alapelv beépítése a gyakorlatba, azok hatásai.
- Elindulás a talaj-építés útján - hogyan kezdjünk hozzá, milyen lépésekkel haladjunk.
- Takarónövények lehetőségei - vetésidő, növényfajták, kifagyó, nem kifagyó, választás az időjárás és mikroklíma függvényében, vízmérlegre gyakorolt hatásuk...
- Tápanyagtőke jobb kihasználása, N-megkötés.
- A piszkos anyagiak: megéri, nem éri? (a különböző technológiák költség összehasonlítása).

12:00 - 12:30

Ebéd

12:30 - 14:30

Gyakorlatról szóló rész

Talaj szemrevételezése, ásópróba, penetrométer
Tavaszi vetés tudnivalói (kapások)
- No-till - előnyei-hátrányai, belenyúljak-e a talajba tavasszal, mivel és hogyan.
- Strip-till - előnyei-hátrányai, sávművelés időpontja, tavaszi talajbolygatás lehetőségei.
- Mindkét technológiában a gépek bemutatása, szármaradvány kezelés, műtrágya kijuttatás, magárok zárás.
Őszi vetés tudnivalói (gabona, bükköny, borsó): no-till és min-till technológia lehetőségei, szármaradvány kezelés, RAD vetőgép bemutatása.
Napraforgó tábla (szöszös bükköny + rozs takarónövényben) megtekintése:
- Talajállapot szemrevételezése, a sáv és a sorköz összehasonlítása, sávba ill. sorközbe (no-till) vetett napraforgó fejlődésének összehasonlítása, a tavaszi terminálás korai és késői időpontjának hatása a napraforgó fejlődésére.
Átmegyünk egy közeli táblára, ahol két strip-till technológiás napraforgó táblát hasonlítunk össze: az egyik takarónövény nélküli búza elővetemény, a másik szöszös bükköny + rozs takarónövény
Egy távolabbi táblán búza tarlóba vetett no-till technológiás őszi árpa-táblát lehet megtekinteni.
Az oktatási napon álló bemutató keretében megtekinthető lesz egy Avers-Agro sávművelő, egy Avers-Agro küllős kapa, egy RAD gabonavetőgép és egy John Deere 1750 szemenkénti vetőgép.
A szervezők a programváltozás és az időpontok változtatásának jogát fenntartják.
Az eseményen kép-, hang- és videófelvétel készül majd.

Ismerjék meg házigazdánkat

Kis Ede a békés megyei Gyomaendrődön 259 hektáron foglalkozik szántóföldi növénytermesztéssel. Jelenleg őszi kalászosokat, napraforgót, szöszös bükkönyt és olajretket termel. 

2007-ben kezdett átállni lazításra illetve sekély gruberezésre alapozott talajművelésre. 2016-óta kísérletezik direktvetéssel, takarónövényekkel és 2022 őszétől üzemi szinten használja a strip-till-technológiát.

Alapítása óta a TMG Egyesület tagja.

Területei egykori rizsföldek: 60-70 kA kötöttségű mély fekvésű perctalajok.

Csizmás Krisztián gazdálkodó családból származik, szülei állattenyésztéssel foglalkoztak, ő a növénytermesztés felé vette az irányt.

Abony környékén gazdálkodik 140 hektáron, az utóbbi öt évben forgatás nélkül.

Van direktvető kísérlete és vannak min-till területei, illetve olyanok is, ahol egyenes késes lazítóval és nehézhengerrel van visszazárva a magágy például kukoricánál. Volt direktvetett búzája napraforgó után. Reményei szerint jövőre eljut a no-tillig.

Regisztráció a rendezvényre

Részvételi díj: 20.000 Ft
Jelentkezési határidő: 2023. június 22.

A részvétel regisztrációhoz kötött és a részvételi díj befizetésével válik érvényessé.
Eső esetén ugyanitt tartjuk meg az oktatási napot, mindenki hozzon gumicsizmát, esőkabátot.
Lángossal, ivóvízzel készülünk.

A jelentkezés menete:

Gyakori kérdések

Elsősorban azoknak javasoljuk, akiket érdekel a sávos művelés, akik már rendelkeznek tapasztalattal a talajkímélő technológiák területén, illetve akik még csak most vágnának bele. Hasznos azok számára, akik nagyon kötött talajon gazdálkodnak.

Minden esetben kint terepen rendezzük az oktatási napot. Ha kisebb esőt kapunk, akkor gumicsizmában és esőkabátban átvészeljük.

Kitett helyen leszünk, a földeken, ahol nincs árnyék. Arra kérünk, hozz sapkát, ernyőt, ha nem bírod a tűző napot.

Ennek most már csak egyetlen oka lehet: nem jól írtad be a saját e-mail címedet a regisztráció során. Automatizáltuk a regisztráció folyamatát, úgyhogy ha bárhol elbizonytalanodsz, kétségeid támadnak bármivel kapcsolatban, hívd a megadott számot napközben vagy írj a rendezveny@tmg.hu címre egy levelet.

Lángossal készülünk, a regisztrációkor pontosítjuk, hogy ki milyet kér. Illetve ivóvizet biztosítunk majd demizsonban, úgyhogy arra kérünk, hozz magaddal flakont vagy poharat vagy kulacsot. Szeretnénk a szemétbe kerülő pet-palackok mennyiségét csökkenteni. Köszönjük!

Ha az oldalon nem találtad meg a szükséges választ, akkor írj email a rendezveny@tmg.hu címre, kolléganőnk szívesen válaszol!

Gazdafórum – Takarónövény kísérletek, tápanyaggazdálkodás, vízmegkötés a homoki szőlőkben

Gazdafórum -
Takarónövény kísérletek, tápanyaggazdálkodás, vízmegkötés a homoki szőlőkben

Hogyan csináld, hogyan ne csináld…
Tázlár-Felsőtelep | Schneider Péter szőlőbirtoka
2023. május 24., szerda

Videós beszámoló

Gazdafórum

Takarónövény kísérletek, tápanyaggazdálkodás, vízmegkötés a homoki szőlőkben

Az oktatási nap Schneider Péter szőlőbirtokán zajlik, reggel 9.15 és 9.45 között lehet regisztrálni, majd 10 órától bemutatjuk a Talajmegújító Gazdák Egyesületét, a házigazdákat, illetve beszélünk a regeneratív gazdálkodás elméleti alapjairól, a homoki szőlőkben alkalmazott takarónövényes megoldásokról, tápanyaggazdálkodásról és a vízmegkötésről.

A nap házigazdája Schneider Péter és Sárosdi Péter, segítőtársuk pedig Szabó Zoltán.

A gyakorlati bemutató 10.40-től kezdődik, első részében a szőlősorok közti talajtakaró rozs hengerezése történik. Ennek okán szó esik a homokon is jól alkalmazható takarónövényekről, arról, hogy aratni érdemes vagy terminálni illetve a területen alkalmazott kísérletek eredményeit is meg lehet nézni.

Vendéglátó házigazdák: Schneider Péter és Sárosdi Péter
Moderátor: Szabó Zoltán

Program

2023. május 24., szerda

Schneider Péter szőlőse - Tázlár-Felsőtelep külterület
Kiskunmajsa-Soltvadkert közötti úton, a 6 kilométerkő tájékán kell lekanyarodni, majd követni a jelzést.
GPS koordináták: 46.572749, 19.477020

9:15 - 09:45

Regisztráció

10:00 - 10:10

A TMG Egyesület bemutatása - Szabó Zoltán, TMG tag

10:10- 10:20

Bemutatkoznak a házigazdák

Schneider Péter

Sárosdi Péter

10:20 - 10:40

Regeneratív gazdálkodás alapelvei

Szabó Zoltán

10:40- 12:30

Gyakorlati bemutató

Szőlősorok közötti rozsos talajtakarás technológiája – aktuálisan a mechanikus terminálás (hengerezés) munkafolyamatát láthatjuk, de a szemlézés során szó esik arról, hogy: 

- Hogyan vessük a takarónövényt, arassuk-e vagy termináljunk, mit és milyen keverékekkel kísérletezzünk homokon?
- A takarónövények vetésének és terminálásának időablakai.
- A talajtakarás előnyei szőlőben és lehetséges rizikója, annak kiküszöbölése.
- Tapasztalatok a gyomokról, mint talajtakaró növényről.
- Essence alkalmazása szőlőben.

Szőlőfanatikusoknak extra:
Megtekinthető sátorban termesztett csemegeszőlő Essence kezeléssel, szalmamulcsos talajtakarással.

Szendviccsel, szőlőlével készülünk.
Eső esetén ugyanitt tartjuk meg a bemutatót, mindenki hozzon gumicsizmát, esőkabátot.
A szervezők a programváltozás és az időpontok változtatásának jogát fenntartják.
Az eseményen kép-, hang- és videófelvétel készül majd.

Ismerjék meg házigazdánkat

Schneider Péter: családjában a dédszülőkig visszamenőleg mindenki szőlővel foglalkozott. Péter a családi gazdaságot viszi tovább: 99%-ban borszőlőt termel, a maradék csemegeszőlő. Az utóbbi években kísérleti jelleggel orosz és ukrán újabb fajtákat próbál ki.

Összesen 101 hektár szőlője van, ebből 60 hektár egy tagban Tázláron található. A tíz évvel ezelőtti aszályok, a szélerózió, a tápanyag- és vízproblémák indították el a megoldás keresésének útján, melyet az agroinformos fórumon talált meg Kökény Attila írásaiban. Az ő segítségével kezdte el a regeneratív gazdálkodást 2015-ben bátran és lelkesen.

Kellett 3-4 év, mire aszálytünetek nélkül átvészelte a szőlő a takarónövényt, első évben tavaszi vetésű feketezab volt, máskor fekete zab szegletes lednekkel, de rozs-bükköny kombóval dolgoznak legtöbbször, jelenleg is ez van benne. Hengerezéssel terminál. Az új ötleteket, melyek segíthetnek a talajbolygatás nélküli gazdálkodásban barátjával és gazdatársával, Sárosdi Péterrel beszélte át. Az átállás okozott izgalmas pillanatokat, rengeteg kísérlet sikere és kudarca hozta a tanulságokat, melyet a gazdafórumon meg is osztanak majd a résztvevőkkel. Mint ahogy megtekinthető lesz az a hektár is, melyet negyedi éve csak talajra és lombra kijuttatott Essence és huminsav kombinációval kezelnek. 

A talaj változatos, a vakolóhomoknak is csúfolt sárga, szerkezet nélküli 26-os Arany-féle kötöttségű homoktalajtól kezdve a minimális agyagtartalmú barnásabb homokig többféle talaj előfordul. 

Péter távlati céljai közt a humusztartalom növelése illetve egy direktvetőgép beszerzése szerepel. 

Sárosdi Péter, gazdálkodó családból származik, nyolc éve vágott bele a regeneratív gazdálkodásba, Kökény Attila gondolatai inspirálták. 2015-ben vetett először tudatosan takarónövényt, nagyon lelkes volt, megsütötte magát párszor, de ez nem vetette vissza kísérletező kedvét: minden évben próbál új növényeket bevinni a rendszerbe. Eddig a bükköny vált be neki a legjobban. Összesen 35 hektáron gazdálkodik, ebből 20 hektár szőlő, 11 bodza, illetve van pici szántóterület és erdő. 

Talajai: javarészt gyenge, fél százalék humusz tartalmú sárga homok talajok, de van egy kevés kissé kötöttebb, 1% humusz tartalom körüli területe is, ami már jó talajnak számít azon a vidéken. 

Regisztráció a rendezvényre

Belépődíj: 20.000 Ft, amivel a TMG Egyesületet támogatod.

A részvétel regisztrációhoz kötött és a részvételi díj befizetésével válik érvényessé.

A jelentkezés menete:

Gyakori kérdések

Elsősorban azoknak javasoljuk, akik már rendelkeznek tapasztalattal a talajkímélő technológiák területén, illetve akik homokon gazdálkodnak és/vagy szőlővel foglalkoznak. Hasznos lehet azok számára is, akiknek gyümölcsöse van és ott szeretnének belevágni a regeneratív gazdálkodásba.

Jelentkezéskor a gazdákat részesítjük előnyben.

Minden esetben a szőlőben rendezzük az oktatási napot. Ha kisebb esőt kapunk, akkor gumicsizmában és esőkabátban tudjuk a hengerelést, illetve a területet megnézni. Ha égszakadás-földindulás lesz, akkor a gépi munka elmarad és a fóliasátorban zajlik majd a program. De erre remélhetőleg nem kerül sor.

Ennek most már csak egyetlen oka lehet: nem jól írtad be a saját e-mail címedet a regisztráció során. Automatizáltuk a regisztráció folyamatát, úgyhogy ha bárhol elbizonytalanodsz, kétségeid támadnak bármivel kapcsolatban, hívd a megadott számot napközben vagy írj a rendezveny@tmg.hu címre egy levelet.

Szendvicsekkel készülünk, illetve szőlőlével, most főtt ebéd nem lesz.

Ha az oldalon nem találtad meg a szükséges választ, akkor írj email a rendezveny@tmg.hu címre, kolléganőnk szívesen válaszol!

Gazdafórum – Sávos művelés közel 70-es kötöttségű talajokon

Gazdafórum -
Sávos művelés közel 70-es kötöttségű talajokon

Videós oktatási alkalom - online konzultációval

Előző képzésünkről mondták

"Nagyon sok érdekes emberrel beszélgettem. Voltak közöttük teljesen kezdők, útkeresők, remélem ők is úgy élvezték ezt az élettel teli világ megismerését, mint én. Izgatottan várom a következő alkalmakat. Nagyon köszönöm, hogy résztvevője lehettem a Rendezvénynek."
István
Pusztaszabolcs
"Nagyon tetszett, hogy Flóriánnak amivel nincs tapasztalata, arra őszintén azt mondta, hogy az a következő lépés. Tökéletes volt a fordítása is. Minden elismerésem."
Ottó
Ludas
"Én már pár éve próbálkozok takarónövényekkel inkább kisebb, mint nagyobb sikerekkel egy kis parcellán. De itt sok választ kaptam, hogy mit rontottam el. A bátorítás fontos és úgy érzem megint egy komoly pozitív "löketet" kaptam az egész technológiához."
Attila
Péterréve

Gazdafórum

Sávos művelés közel 70-es kötöttségű talajokon

Hogyan lehet  talajkímélő módon, de biztonsággal termelni extrém kötött talajokon? Ez Kis Ede oktatási napjának kérdése, az ezzel kapcsolatos tapasztalatait osztja majd meg. Ő maga a no-till felé tartó úton a sávos művelésnél tart, amely az átlagosan 68-as keménységű perc talajokon olyan megoldást nyújt, hogy a lehető legkisebb bolygatással viszonylag kiegyenlített termést biztosít. 

Strip-till technológia perc talajon

Mint a gyurma, olyan is tud lenni. Vagy mint a beton. Vagy mint a vaj, amit a kenyérre kenünk. Amikor meg kezdenek szárazabbá válni a hantok, pici kockadarabokra esnek szét. Ha nedves, azért lehetetlen művelni, ha száraz, akkor meg azért. Az optimális művelhetőség ideje nagyon szűkös, mi pont ezt az időablakot használjuk ki az oktatási napra, melyet most rendhagyó módon rendezünk. Videóra rögzítjük a műveleteket, magyarázatokkal egészítjük ki őket, és később megvágva adjuk közre azok számára, akiket ez a téma érdekel – illetve a kisfilm megnézése után egy össznépi online konzultációs lehetőséget biztosítunk, ahol Ede minden felmerülő kérdésre tud válaszolni. Május végén pedig a mostani munkák eredményét mutatjuk majd be, hogy látható legyen az eredmény.

Kis Ede birtokáról:

A strip-till területek átlagosan 68-as Arany-kötöttségű, egykori rizsföldek. A betakarítást követően küllőskapázta a tarlókat, majd volt amelyiket gyomirtotta, volt amelyiken semmit sem csinált, csak szeptemberben sávművelte. Tavasszal csak egy totális gyomirtás történt március 24-én, semmilyen más művelet nem volt. Napraforgó fog kerülni ezekbe a területekbe. Vetés előtt  kipróbálja, hogy az Avers Agro küllős kapa milyen munkát végez a sávművelt területen. 

 

Ismerjék meg házigazdánkat

Kis Ede a békés megyei Gyomaendrődön 259 hektáron foglalkozik szántóföldi növénytermesztéssel. Jelenleg őszi kalászosokat, napraforgót, szöszös bükkönyt és olajretket termel. Területeinek körülbelül 80%-a 60-70 kA kötöttségű mély fekvésű perctalaj.

2007-ben kezdett átállni lazításra illetve sekély gruberezésre alapozott talajművelésre. 2016-óta kísérletezik direktvetéssel, takarónövényekkel és 2022 őszétől üzemi szinten használja a strip-till-technológiát.

Alapítása óta a TMG Egyesület tagja.

Regisztráció az oktatásra

A csomag ára (videós oktatás + konzultáció) 20.000.- forint.

Személyes részvételre most nincs mód.

A jelentkezés menete:

Gyakori kérdések

Elsősorban azoknak javasoljuk, akik már rendelkeznek tapasztalattal a talajkímélő technológiák területén, illetve akik kötött talajon gazdálkodnak. Hasznos lehet azok számára, akik a no-till-t tűzték ki célul, de első lépésként még nem merik megtenni.

Aki regisztrál, kap egy videót, amely Kis Edénél készült a vetés napján. Ebben a videóban szó esik a regeneratív gazdálkodás elméleti alapjairól, Ede talajművelési módszeréről, a miértekről és hogyanokról, a strip-tillről és a talajának fejlődéséről. A videót mindenki egyénileg nézheti meg odahaza, utána egy össznépi online konzultációt hozunk össze, amelynek során mindenki kérdezhet Kis Edétől. 

Késődélutáni időpontban kezdődik majd és egy meet linket kapnak a résztvevők. Az online térbe belépve mindenki hallja majd a többiek kérdését és Ede válaszát, lehetőség nyílik párbeszédre. 

Ennek most már csak egyetlen oka lehet: hogy nem jól írtad be a saját e-mail címedet a regisztráció során. Mostantól automatizáltuk a regisztráció folyamatát. Ha bárhol elakadsz vagy kétségeid vannak bármivel kapcsolatban, hívd a megadott számot napközben vagy írj a rendezveny@tmg.hu címre egy levelet.

Ha az oldalon nem találtad meg a szükséges választ, akkor írj email a rendezveny@tmg.hu címre, kolléganőnk szívesen válaszol!

Az oktatási anyag forgatásán készült fotók

Gazdafórum – Mindent bele nap!

Gazdafórum -
MINDENT BELE NAP

Működő megoldások mellébeszélés nélkül! A TMG Egyesület által szervezett szakmai nap BEREND FERENC no-till gazdaságában
Pusztakovácsi | Berend Kft. telephelye 2023. május 3., szerda

Videós beszámoló

Előző képzésünkről mondták

"Nagyon sok érdekes emberrel beszélgettem. Voltak közöttük teljesen kezdők, útkeresők, remélem ők is úgy élvezték ezt az élettel teli világ megismerését, mint én. Izgatottan várom a következő alkalmakat. Nagyon köszönöm, hogy résztvevője lehettem a Rendezvénynek."
István
Pusztaszabolcs
"Nagyon tetszett, hogy Flóriánnak amivel nincs tapasztalata, arra őszintén azt mondta, hogy az a következő lépés. Tökéletes volt a fordítása is. Minden elismerésem."
Ottó
Ludas
"Én már pár éve próbálkozok takarónövényekkel inkább kisebb, mint nagyobb sikerekkel egy kis parcellán. De itt sok választ kaptam, hogy mit rontottam el. A bátorítás fontos és úgy érzem megint egy komoly pozitív "löketet" kaptam az egész technológiához."
Attila
Péterréve

Gazdafórum - Mindent bele nap!

Működő megoldások mellébeszélés nélkül

Mindenképpen SZÁMÍTUNK RÁD, ha

  • mindig is testközelből akartad látni és hallani, Berend Ferenc hogyan gazdálkodik. Ilyen komplex regeneratív gazdálkodást csak a tengerentúlon láthatsz;
  • mindig is szerettél volna Berend Ferenctől vagy a rendezvényen részt vevő számos szakértőtől kérdezni. Bármilyen kérdést feltehetsz, itt biztos találsz rá választ!
  • te magad is közel állsz ahhoz, hogy elindulj a regeneratív gazdálkodás útján, vagy már éppen el is indultál;
  • az új AÖP-ből a maximumot szeretnéd kihozni (még a 12%-nál nagyobb lejtésű területeiden is!);
  • érdekel, hogyan működik a növényvédelem a regeneratív gazdálkodásban (csökkentett szerhasználat, koncentrált lémennyiség, utóvetemény-hatás);
  • megismernéd, a gépek hogyan tudnak neked hatékonyan segíteni (sekély tárcsás Orthman sávművelő, Horsch vetőgépek, Precision Planting megoldások);
  • már gondolkoztál azon, hogy az állatokat is integráld saját rendszeredbe, de még nem merted meglépni;
  • szívesen folytatnál eszmecserét hasonlóan gondolkodó gazdálkodókkal és szakértőkkel egy ízletes, magyaros ebéd mellett!

A szakmai napon csak LIMITÁLT számban tudunk résztvevőket fogadni, maximum 30 főt.

Ezért kérjük, hogy NE GYERE, ha

  • nem akarsz kisebb költséggel, hatékonyan dolgozni;
  • „nem hiszel” a no-tillben és nem is vagy meggyőzhető;
  • rövid távon nem szándékozol elindulni a regeneratív úton.

Program

2023. május 3., szerda

Pusztakovácsi - Berend Kft. telephelye

9:30 - 10:00

Regisztráció

10:00 - 10:45

Kökény Attila beszélget Berend Ferenccel és a résztvevőkkel

10:45 - 11:00

állógép bemutató – vetés, tápanyagutánpótlás és növényvédelem no-tillben használható megoldásai

11:00 - 12:00

kukorica után vetett no-till őszi búza vetésének és szántóföldi növényvédelmi technológiájának bemutatója

- Csökkentett hatóanyag és lémennyiség kísérletről előadás növényvédelmi szaktanácsadók részvételével

12:00 - 13:30

Ebéd

13:30 - 14:00

Utazás 25 km-re

14:00 - 14:15

kapás kultúrák növényvédelmi technológiai kérdései, valamint csökkentett hatóanyag és lémennyiség kísérletről előadás

14:15 - 14:45

sávművelő és Precision Planting kiegészítőkkel felszerelt vetőgép bemutatása

14:45 - 15:15

fenti eszközök gyakorlati bemutatója

15:15 - 16:00

állattenyésztés: szakaszos legeltetés és legelőcellák bemutatója, szakaszátengedés

16:00 -

kötetlen beszélgetés

Eső esetén az előadások zárt térben kerülnek megtartásra, gyakorlati bemutató nélkül.
A szervezők a programváltozás és az időpontok változtatásának jogát fenntartják.
Az eseményen kép-, hang- és videófelvétel készül majd.

Ismerjék meg házigazdánkat

Berend Ferenc 1975-ben született, agrármérnök, cége a Berend Kft. Pusztakovácsi székhellyel Somogyvár-Vityapusztán és Öreglakon talajmegújító mezőgazdasággal foglalkozó családi vállalkozás.

A szántást elhagyva, forgatás nélküli művelésre tért át teljes területen 2011-től, a  no-till művelést pedig 2019 évtől végzi a gazdaság. A Berend Kft saját költségén rendszeresen állít be kísérleteket, hogy a no-till technológiát minél jobban adaptálja a helyi viszonyokhoz. Számos gyakorlati bemutatót szerveztek az ezen gazdálkodási forma és az ehhez kapcsolódó technológiák iránt érdeklődő gazdálkodóknak.

Feri a regeneratív gazdálkodást bemutató és népszerűsítő videók és szakcikkek állandó szereplője. A Berend kft. és Berend Ferenc oszlopos tagja a Talajmegújító Gazdák Egyesületének is. 2020. évtől az állattartást is integrálta gazdálkodásába, az állatokat szántóföldön, szakaszosan legelteti.

Ez a módszer nemcsak Magyarországon egyedülálló, hanem a világon is ritkaságszámba megy. Felesége és három gyermeke (egy lány és két fiú) segíti a gazdálkodásban.

Kökény Attila a TMG Egyesület alapító tagja, 2010 óta foglalkozik a talajmegújító mezőgazdaság technológiai keretrendszerének magyar adaptálásával. 15 hektáros kistermelőként kezdte el a direktvetéses, összetett takarónövények alkalmazását, amelyekre saját vetőgépet gyártott.

2014-től több ezer termelőnek mutatta be előadásokon a regeneratív mezőgazdaság keretrendszerét és eredményeit, több gazdaságban indította el a no-till átállás folyamatát. Éveken át segítette az ÖMKI munkáját a vegyszermentes no-till és min-till körülmények között végzett búza fajtatesztekkel, amelyekkel az ökogazdálkodás talajvédelmi reformját is elindította. 2016-ban építette meg Kaszás Gellérttel a RAD direktvetőgépet, amely egyedi gyártású vetőgépek a 300 hektár alatti kisgazdaságok számára nyújtanak segítséget a no-till elkezdésében azóta is.

2018-ban kezdeményezte a TMG Egyesület megalapítását, hogy a regeneratív termelők jelenléte látható legyen az országban. 2021 óta a NESTLÉ/Purina LENS programjának technológiai tanácsadója, amely a magyar beszállítók regeneratív mezőgazdaságra történő átállítását segíti elő. 2022 óta az Agreena széngazdálkodási cég tanácsadójaként a szántásról no-till felé tartó magyar termelők pénzügyi támogatásának technológiai hátterét is biztosítja.

Biztosítsd helyedet most!

  • Hiszen fél hektár alaptámogatás értékéért akár több millió forintra váltható tudást kapsz ezen a napon!
  • Ráadásul még a No-till kezdőknek című könyvet is megkapod ajándékba, melyet az ukrán Mykhaylo Draganchuk írt és a napokban kerül ki a nyomdából!
  • Ez alkalommal ingyenes helyeket is biztosítunk: három egyetemista, illetve három egyetemi tanár számára nyitott ez a lehetőség. A feltétel, hogy agrár felsőoktatási intézmény tanulója vagy oktatója légy. Jelentkezésedet az info@tmg.hu címre küldd el, a jelentkezőkből sorsolás útján választjuk ki a neveket. Ezzel támogatjuk az oktatás ügyét.

Pusztakovácsi - Berend Kft. telephelye

Regisztráció a rendezvényre

Belépődíj: 50.000 Ft, amivel a TMG Egyesületet támogatod.

A részvétel regisztrációhoz kötött és a részvételi díj befizetésével válik érvényessé.

A jelentkezés menete:

Gyakori kérdések

Elsősorban azoknak javasoljuk, akik már rendelkeznek tapasztalattal a talajkímélő technológiák területén, illetve akik az állatok rendszerbe való bevonását tervezik.  Hasznos azok számára, akik 12% fölötti lejtőkkel bírnak, akik tartanak a növényvédelmi problémáktól és a megoldást akarják hallani. Illetve nagygazdaságot működtető szakembereknek, akik gyakorlati nagyüzemi megoldásokat szeretnének látni. Állattartóknak is ajánljuk, akik arra kíváncsiak, hogyan lehet spórolni a takarmányozási költségen. A részvételt csak korlátozott számban tudjuk biztosítani és jelentkezéskor a gazdákat részesítjük előnyben.

A rendezvényt akkor is megtartjuk fedett helyen. Ez esetben vetítéssel egybekötött előadás lesz az előzetesen megadott témákban, négy szakemberrel, konferenciaszerűen.

Ennek most már csak egyetlen oka lehet: hogy nem jól írtad be a saját e-mail címedet a regisztráció során. Mostantól automatizáltuk a regisztráció folyamatát. Ha bárhol elakadsz vagy kétségeid vannak bármivel kapcsolatban, hívd a megadott számot napközben vagy írj a rendezveny@tmg.hu címre egy levelet.

Igen, egy pörkölttel készülünk. Amennyiben nem eszel húst, arra kérünk, gondoskodj magadnak harapnivalóról.

Ha az oldalon nem találtad meg a szükséges választ, akkor írj email a rendezveny@tmg.hu címre, kolléganőnk szívesen válaszol!

Az eseményen készült fotók

Gazdafórum – No-till direktvetés a homokon

Gazdafórum - No-till direktvetés a homokon

Bátraké a szerencse avagy hogyan boldogul egy fiatal az alföldi homokon saját direktvetőgép nélkül. Előadás, tapasztalatok megosztása, vetési bemutató, őszi növények szemléje.
Kiskunmajsa | Szabó Zoltán földje
2023. április 11., kedd

Videós beszámoló

Előző képzésünkről mondták

"Nagyon sok érdekes emberrel beszélgettem. Voltak közöttük teljesen kezdők, útkeresők, remélem ők is úgy élvezték ezt az élettel teli világ megismerését, mint én. Izgatottan várom a következő alkalmakat. Nagyon köszönöm, hogy résztvevője lehettem a Rendezvénynek."
István
Pusztaszabolcs
"Nagyon tetszett, hogy Flóriánnak amivel nincs tapasztalata, arra őszintén azt mondta, hogy az a következő lépés. Tökéletes volt a fordítása is. Minden elismerésem."
Ottó
Ludas
"Én már pár éve próbálkozok takarónövényekkel inkább kisebb, mint nagyobb sikerekkel egy kis parcellán. De itt sok választ kaptam, hogy mit rontottam el. A bátorítás fontos és úgy érzem megint egy komoly pozitív "löketet" kaptam az egész technológiához."
Attila
Péterréve

Gazdafórum

No-till direktvetés a homokon

Az oktatási nap Szabó Zoltán kiskunmajsai földjén zajlik, reggel 8.15 és 8.45 között lehet regisztrálni, majd 9 órától bemutatjuk a Talajmegújító Gazdák Egyesületét, a házigazdát, illetve beszélünk a regeneratív gazdálkodás elméleti alapjairól, a homoki gazdálkodás kihívásairól és a megoldási kísérletekről.

A nap házigazdája Szabó Zoltán, segítőtársa pedig Hargitai Sándor.

A gyakorlati bemutató 10 órától kezdődik, első részében a tritikálé-borsó köztesvetés létjogosultságát magyarázzuk el az állomány szemléje közben. Az októberi vetés módjáról és apropójáról, felhasználási céljáról is lesz szó az eddigi  kísérletek tapasztalatai tükrében.

A következő téma minimum tápanyagos őszi árpa bemutatása.

Majd az eddigi takarónövényes tapasztalatok átadása következik.

Végül kukorica direktvetését lehet látni, melyet Reto Stocker, a TMG Egyesület egyik tagja végez majd a Svájcból hozott John Deere direktvetőgépével, közben elmeséli, miért ezt a vetőgépet használja, mire alkalmas a gép, min változtatott rajta.

A vetéssel egy menetben tápanyag kísérlet beállítása is történik, hiszen Zoli kíváncsi arra, vajon vannak-e olyan állapotban a talajai, hogy ne legyen szükség műtrágyára. Így lesz egy rész, ahová kerül nitrogén, egy másiknál pedig nem. A végső cél, hogy egyáltalán ne kelljen plussz nitrogént kijuttatnia.

Program

2023. április 11., kedd

Kiskunmajsa - Szabó Zoltán földje
Kiskunmajsa déli részén Kígyóspuszta felé, az Ágasegyháza dűlő táján

8:15 - 8:45

Regisztráció

9:00 - 9:10

A TMG Egyesület bemutatása - Hargitai Sándor

9:10 - 9:20

Házigazda bemutatkozása

9:20 - 9:35

Regeneratív gazdálkodás alapelveinek rövid bemutatása - Hargitai Sándor

Hargitai Sándor

A Talajmegújító Gazdák Egyesületének egyik alapító tagja, a Forgatás nélküli vízmegtartó talajművelés és a Min-till, no-till, strip-till talajművelés facebook csoportok gazdája, aki a világ dolgaira nyitott és Békés megyében jó minőségű földeken gazdálkodik tíz éve, öt éve forgatás nélkül.

9:35 - 10:00

Kihívások a homoki gazdálkodásban - Szabó Zoltán és Hargitai Sándor

10:00 - 13:00

Gyakorlati bemutató

- Tritikálé-borsó köztesvetés bemutatása, létjogosultsága a termelésben.
- Minimum tápanyagos őszi árpa bemutatása.
- Takarónövények munkában: hasznos tapasztalatok átadása.
- Kukorica direktvetés és egymenetben tápanyag kísérlet beállítása.

Reto Stocker

Svájci farmer, aki már Magyarországon él és itt is folytatja a gazdálkodást, sokkal szerényebb csapadék viszonyok mellett a no-till segítségével. Ő az egyesület direktvetés szolgáltatója sok év tapasztalattal.

A rendezvény végén mindenkit várunk egyszerű szendviccsel, üdítő szörppel.
A szervezők a programváltozás és az időpontok változtatásának jogát fenntartják.
Az eseményen kép-, hang- és videófelvétel készül majd.

Ismerjék meg házigazdánkat

Szabó Zoltán geográfusként végzett, majd agrárkutatásban helyezkedett el, besegített családja gazdaságába, és szülei küzdelmét látva arra gondolt, biztosan lehet ezt jobban is csinálni. 2014-ben vette át a gazdaságot, összesen 34 hektáron gazdálkodik, ebből 22 hektár szántó, a többi gyep. Kezdetektől törekszik a szántás elhagyására, három éve minimum műveléssel és direktvetéssel teszi mindezt. Kitartóan folytatja a régebben megkezdett kísérleteit: területei  90%-án kísérlet van beállítva.

Legnagyobb problémája: nem tud 5-6 milliós direktvető gépet venni, hiszen ez pár hektár vetésére nem rentábilis. A kalászosokat saját géppel veti, amely részben alkalmas csak direktvetésre, a többit pedig bérmunkában csináltatja meg. Távlati céljai közt szerepel egy direktvetőgép beszerzése, illetve a szervestrágya kezelés megoldása: komposztálva szeretné a téli takarónövényre kijuttatni.

Megalakulása óta tagja a TMG Egyesületnek.

Heterogén táblái vannak: a talaja humuszos homok, amely szemcsemérete szerint futóhomok, humusztartalomban azonban erősebb: a magasabb területeken 1%, a laposabbakon pedig 3-4%.

Kiskunmajsa - Szabó Zoltán földje

Eső esetén a helyszín:

Konecsni György Művelődési Központ

6120 Kiskunmajsa, Hősök tere 6.
https://goo.gl/maps/Ln9QmBJMoMzqYbeg8

Regisztráció a rendezvényre

A gazdafórumon a részvétel regisztrációhoz kötött és a 20.000.- forintos részvételi díj befizetésével válik érvényessé.

A jelentkezés menete:

Gyakori kérdések

Elsősorban gazdáknak, és legfőképpen azoknak javasoljuk, akik homokon gazdálkodnak. A részvételt csak korlátozott számban tudjuk biztosítani, és a jelentkezéskor a gazdákat részesítjük előnyben.

A rendezvényt akkor is megtartjuk a Konecsni György Művelődési Központban (6120 Kiskunmajsa, Hősök tere 6.). Ez esetben vetítéssel egybekötött előadás lesz az előzetesen megadott témákban.

Több oka is lehet. Előfordulhat, hogy nem jól írtad be a saját e-mail címedet a regisztráció során. Illetve mivel nem automata küldi a visszajelzést, hanem egy ember, ezért beletelhet egy kis időbe, míg érkezik a megerősítő üzenet. Ha este, éjszaka vagy hajnalban regisztrálsz, akkor például reggel várható, hogy kapsz majd választ. Ha hétvégén, akkor legkorábban hétfőn. De ha bárhol elakadsz a folyamatban vagy kétségeid vannak bármivel kapcsolatban, hívd a megadott számot napközben.

Ha az oldalon nem találtad meg a szükséges választ, akkor írj email a rendezveny@tmg.hu címre, kolléganőnk szívesen válaszol!

A Gazdafórumon készült fotók

Gazdafórum – Regeneratív gazdálkodás a gyakorlatban

Gazdafórum - Regeneratív gazdálkodás a gyakorlatban

Négy legyet egy csapásra: elméleti oktatás, tapasztalatátadás, munkafolyamatok élőben és géppark mustra
Bajmok | Dózsa György Magyar Művelődési Központ
2023. március 22., szerda

Gazdafórum

Regeneratív gazdálkodás a gyakorlatban

A napot a bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési Központban kezdjük (Délvidék, Szerbia), 9:30-10:00 között lehet regisztrálni, majd 10 órakor bemutatjuk a TMG egyesületet és a regeneratív gazdálkodás elméleti, eszmei alapjait.

Ezután az egyesület tagjaival kerekasztal beszélgetés keretében hallhatnak majd a regeneratív útra való áttérésről, az út elejéről, a lehetséges buktatókról és azok megoldásáról.

Déltől ebéd következik (12:00-13:00), amely balkán szokás szerint elkészített sült bárányból és malacból áll majd.

Ebéd után kivonulunk a határba és Farkas Flórián birtokán folyik tovább a terepi oktatás. Flórián az egész nap házigazdája és oktatója is egyben.

Ennek keretében egyszerű technikákat sajátíthatnak el a résztvevők:

  • hogyan kell bánni a gazdapálcával, hogy a föld tömörödöttségéről legyen egy képünk,
  • ugyancsak pofonegyszerű módszerrel lehet megnézni hogyan nyeli el a vizet három különféle módon művelt terület. Amelyik már hat éve bolygatásmentes, amelyik egy éve állt át illetve a szomszédé, amelyet most is szántanak.

Következő programként a takarónövények terminálását mutatjuk be:

  • egy Zetor, egy 40 éves Ferguson és egy összemaszekolt MTZ lesznek a főszereplők, illetve a hozzájuk tartozó eszközök, amelyek összára nem közelíti meg egy méregdrága traktorét. Bemutatónk mondanivalója, hogy nem muszáj rettenet költséges géppark ehhez a művelési módhoz.

A takarónövények funkcióját, hatását is kivesézzük és a valóságban is megtekinthetjük.

A délutáni menüben lesz még kukorica vetés két helyszínen egy no-till és egy strip-till területen, amelyeken különféle módon terminált sávokban lesz látható egy egyszerű középkategóriás török vetőgép munka közben. Hitetleneknek a föld kapirgálása kötelező elem: ott van-e öt centin a kukoricaszem vagy sem.

Egy árpaföld szemlézése a következő pont, melyet ősszel vetettek Rad vetőgéppel. Készülünk talajelemzési és levélminta adatokkal is, valamint a használt inputokról is beszámolunk, sőt meg is lehet nézni ezeket az anyagokat ott helyben.

Végül egy búzatarlóba vetett repcét lehet megtekinteni.

Hosszú, dús nap lesz, mindenkit kérünk, hogy legyen pontos és türelmes, hiszen a tapasztalat megosztás két nyelven folyik majd: lesznek magyar és szerb résztvevők is.

Program

2023. március 22., szerda

Dózsa György Magyar Művelődési Központ
24210 Bajmok, Moša Pijade utca 14.

9:30 - 10:00

Regisztráció

10:00 - 12:00

Panelbeszélgetés a TMG egyesület gazdáival

Varjú Ádám,

mint az egyik legfiatalabb dél-dunántúli tagunk, de az egyik legkísérletezősebb gazdatársunk is egyben.

Kaszás Gellért,

nemcsak vajdasági gazdáink egyike, de egyesületünk egyetlen direktvetőgép gyártója.

Berente Antal,

a panelbeszélgetés moderátora, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alelnöke, aki évek óta gazdálkodik homokon min-till és no-till technológiával 100 hektáron.

12:00 - 13:00

Ebéd

13:00 - 15:30

Területbejárás

- A talajviszonyok összehasonlítása: 5 év TMMG technológia & klasszikus technológia.
- A takarónövények terminálása 4 féleképpen.
- Kukorica vetés NO-TILL-ben és STRIP-TILL-ben.
- TMG árpa megtekintése
- TMG repce megtekintése
Eső esetén fotóval és videókkal tarkított előadásokkal készülünk.
A szervezők a programváltozás és az időpontok változtatásának jogát fenntartják.
Az eseményen kép-, hang- és videófelvétel készül majd.

Ismerjék meg házigazdánkat.

Farkas Flórián okleveles mezőgazdasági mérnök, növénytermesztési szaktanácsadó, a TMG Egyesület tagja majdnem a kezdetektől. Másodállásban édesapjával és fiával 25 hektáron gazdálkodik, a gazdaság a délvidéki Bajmok határában található, a Telecskai-löszhátságon, pár kilométerre a szerb-magyar határtól.

A talaj közepes minőségű meszes csernozjom, az éghajlat száraz, 630 mm éves csapadék átlagokkal. Kukoricát, napraforgót, búzát, árpát, repcét és szóját termelnek.

2008 óta nem szántanak, 2008 és 2017 között grubereztek és sávos művelést alkalmaztak, 2018 óta már minden parcellájuk regeneratív rendszerben van (notill, takarónövények, vetésforgó).

Hasznos információk a helyszínek megközelítése, határátlépések kapcsán.

KÜBEKHÁZA – RABE (RÁBÉ) – 07:00-19:00
TISZASZIGET – ĐALA – 07:00-19:00
RÖSZKE – HORGOŠ KÖZÚT – 07:00-19:00
SOTTHALOM – BAČKI VINOGRADI – 07:00-19:00
BÁCSALMÁS – BAJMOK – 07:00-19:00
BÁCSSZENTGYÖRGY–RASTINA – 07:00-19:00
RÖSZKE – HORGOŠ AUTÓPÁLYA – 00:00-24:00
TOMPA – KELEBIA – 00:00-24:00
HERCEGSZÁNTÓ – BAČKI BREG – 00:00-24:00

Egy órát kell számolni a határátlépésnél, a nagy átkelőhelyeknél (Röszke, Tompa) többet is. A Bácsalmási átkelőhely van a legközelebb a rendezvény helyszínéhez.

Átkeléshez érvényes útlevél vagy személyi igazolvány szükséges. Ha nem saját gépjárművel érkezik valaki (céges vagy magánszemélytől kölcsönkért) vagy kiskorúval szeretné átlépni a határt, olvassa el itt a tájékoztatást!

https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/szerbia#

Regisztráció a rendezvényre

A gazdafórumon a részvétel regisztrációhoz kötött és a 19.200 Ft-os* részvételi díj befizetésével válik érvényessé.

A jelentkezés menete:

* a gazdafórum teljesárú részvételi díja 49.800.- Ft/fő helyett 19.200.- Ft (50 EUR), amelyet 100 főig tudunk biztosítani. A kedvezményes árral a délvidéki gazdákat szeretnénk segíteni.

Gyakori kérdések

Elsősorban gazdáknak. A részvételt csak korlátozott számban tudjuk biztosítani, és a jelentkezéskor a gazdákat részesítjük előnyben.

A délutáni terepi részt bent, a Művelődési Központ nagytermében tartjuk meg elméleti oktatás és képanyagok segítségével.

Nagyon zsúfolt a nap programja, sajnos nem tudunk senkit megvárni. Mindenkitől azt kérjük, hagyjon magának bőven időt a határátlépésre és olvassa el a hasznos információkat a határátkelőkről. A visszaút tervezésénél is vegye figyelembe a határátkelő pontok nyitvatartási idejét.

Több oka is lehet. Előfordulhat, hogy nem jól írtad be a saját e-mail címedet a regisztráció során. Illetve mivel nem automata küldi a visszajelzést, hanem egy ember, ezért beletelhet egy kis időbe, míg érkezik a megerősítő üzenet. Ha este, éjszaka vagy hajnalban regisztrálsz, akkor például reggel várható, hogy kapsz majd választ. De ha bárhol elakadsz a folyamatban vagy kétségeid vannak bármivel kapcsolatban, hívd a megadott számot napközben. 

Az ebéd opcionálisan választható: malac vagy báránysült! Az ebédet szervezett keretek között biztosítjuk minden résztvevő számára, azaz a helyszínen információs táblákon fel lesz tüntetve az ebéd helye, módja és pontos ideje! Ülőhelyeket az ebédhez korlátozott számban biztosítunk!

Az ebéd opcionálisan vehető igénybe, amely tartalmazhat bárány illetve malacsültet illetve a hozzá tartozó köretet! Sajnos egyedi igényeket nem tudunk kielégíteni kapacitás hiányában. Egyedi igények esetén kérünk mindenkit, hogy gondoskodjon ebédjének megoldásáról!

Ha az oldalon nem találtad meg a szükséges választ, akkor írj email a rendezveny@tmg.hu címre, kolléganőnk szívesen válaszol!

A Gazdafórumról készült videók


A Gazdafórumon készült fotók

Talajélet konferencia 2023

Talajélet konferencia 2023

Nemesnádudvar | Művelődési Ház
2023. január 16., hétfő
rendezveny@tmg.hu

Talajélet konferencia 2023

Fókuszban a talajegészség és regeneratív mezőgazdaság

A konferencia célja, hogy teret biztosítson a hazai regeneratív gazdák találkozására, tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre, illetve a velük való találkozásra mindazok számára, akik még csak kacsingatnak ebbe az irányba. A rendezvényt szervező Talajmegújító Gazdák Egyesülete civil szerveződésként évek óta dolgozik azon, miként járulhatnak hozzá a termelők, hogy élettel teli talajokat hagyjunk örökül. Kincset érő gyakorlati tapasztalataik őszinte megosztásával járulnak hozzá, hogy ez a fajta gazdálkodási mód minél szélesebb körben terjedhessen el.     

velünk lesz NO-Tiller

Az ukrán Mykhaylo Draganchuk 2006 óta gazdálkodik no-till technológiával a Krím-félszigeten 1400 hektáron. A No-Tiller youtube csatorna alapítója, amely a legnépszerűbb blog a témában. Illletve Európa egyik legnagyobb no-till konferenciájának alapítója és ötletgazdája is.

Az első no-till könyv magyarul

Márciusban jelenik meg magyarul Mykhaylo Draganchuk könyve No-Till kezdőknek címmel. Azok vehetik hasznát, akik a no-till rendszerre szeretnének áttérni. Képek nélküli, tömör szakmai anyag. Ha szeretne hozzájutni, érdemes előjegyezni!

Kiállítók az udvaron

Fontosnak tartjuk, hogy ne csak beszéljünk a dolgokról, de meg is mutassuk, amit lehet a valóságban. Éppen ezért direktvetőgépet és a minimál művelés egyéb eszközeit állítjuk ki. Látható lesz még mikrobiológiai oltóanyag folyékony és szilárd változata is, valamint takarónövény keverékek.

Konzultáció VIP páholy néven

A konferencia leginkább személyre szabott része: itt bárki felteheti kérdéseit, melyekre nagy tapasztalattal rendelkező regeneratív gazdálkodók válaszolnak majd. A VIP páholyra összesen húsz résztvevő számára tudunk helyet biztosítani a keretek miatt.

Program

2023. Január 16., hétfő

9:00 - 9:20

Elnöki megnyitó

Szabó Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének elnöke rövid köszöntőt mond, összefoglalja a szervezet múltját, beszél a jelenéről és a jövőképről is.

09:20 - 10:20

kerekasztal beszélgetés

A talajmegújítás hazai úttörői

Másfél évtized tapasztalatai hazai regeneratív gazdaságban gazdaszemmel. Kihívások és sikerek, érzések és termelési adatok, tudás és tapasztalat. Öt gazda, öt tájegység, ötféle talaj.  

műsorvezető: Víg Vitália 

beszélgetőtársai: Berend Ferenc, Reto Stocker, Szabó Zoltán, Szeredi Attila, Tamási Péter 

10:20 - 10:30

szünet

10:30 - 12:00

előadás

A no-tillhez vezető utam

Az ukrán Mykhaylo Draganchuk több, mint harminc éve gazdálkodik a Krím-félszigeten, másfél évtizede talajbolygatás nélkül. Negyvenezernél több követővel az egyik leglátogatottabb témába vágó youtube csatorna gazdája. Mesél arról, mi adta számára a kezdő lökést, hogy egy merőben új gazdálkodási gyakorlatba vágjon, hogyan tette meg az első lépéseket, milyen kihívásokkal nézett szembe. Megosztja majd benyomásait magyarországi körútjáról, illetve hogy a magyarul hamarosan megjelenő könyve milyen megoldásokat kínál, hogyan forgathatja haszonnal az, aki maga is a regeneratív mezőgazdálkodás mellett dönt. 

előadó: Mykhaylo Draganchuk, alias No-tiller

12:00 - 12:30

előadás

Miért nem sikerült 40 évvel ezelőtt a búza és kukorica szántás nélküli termesztése? 

A nyolcvanas évek elején egyre több lehetőség nyílt agrárszakemberek számára, hogy az Egyesült Államok mezőgazdaságát tanulmányozzák. A Mezőgazdasági Minisztérium akkori növényvédelmi főosztályának vezetője, Dr. Nagy Bálint külföldi tapasztalatai alapján meglátta a no-till lehetőségét Magyarországon. Elsősorban a tavaszi esők okozta talajerózió megfékezésére gondolt. Felkérte az ICI magyarországi képviseletét, hogy állítsanak be kísérleteket búza és kukorica termesztésére direktvetéssel a bajnai Alkotmány MGTSZ-ben. Az ehhez szükséges Bettinson tárcsás direktvetőgépet az ICI hozta be Magyarországra. A három év eredményei fényesen igazolták, hogy ez a technológia lehetővé teszi a talajerózió elkerülését, a terméseredmények pedig 10 tonna körüliek voltak. Hogy miért nem indult el a sikeres  termesztéstechnológia térhódítása, arról beszél majd az akkori kutatás felelőse.

előadó: Dr. Tarjányi József, nyugdíjas agrármérnök

12:30 - 14:30

ebédszünet

Szendvicsebéd, kenyérlángos, kürtöskalács, kávé, tea. Illetve itt nyílik lehetőség beszélgetni bárkivel, megnézni a kiállítókat az udvaron, kapcsolatot építeni.

14:30 - 15.45

kerekasztal beszélgetés

Szakmai segítség, támogatás, de honnan? – Irányelvek a regeneratív gazdálkodásban.

A kerekasztal beszélgetés alapját az európai tudományos akadémia nemzetközi bizottságának elemzése adja a regeneratív mezőgazdaságról. Az EASAC tanulmány apropóján beszélgetünk arról, milyen támogatásra számíthatnak a gazdák a különféle területekről (jogszabályi, tudományos, gazdasági, oktatás).

műsorvezető: Víg Vitália

meghívott beszélgetőtársai: Valkó Orsolya, Biró Borbála, a MATE Agrárkörnyezettani tanszék professzor emertitusza, az  Európai Unió által létrehozott „Talajegészség és Élelmiszer” szakmai testület hazai szakértője, Óvári Csilla – az Agrárközgazdasági Intézet osztályvezetője és vezető szakértője Diriczi Zsombor – Demeter Biosystems Kft. ügyvezető, TMG elnökségi tag, Kökény Attila – a talajmegújító mezőgazdaság legfőbb szószólója és a magyarországi meghonosítója, jelenleg a Nesté LENS programjának vezetője, Berente Antal – A TMG Egyesület alelnöke, az egyesület oktatási bizottságának vezetője

14.30 - 16.30

VIP páholy

Igazán elszántaknak. A rendezvénynek az a része, ahol bárki kérdéseket tehet fel. A részvétel külön jelentkezéshez kötött, legfeljebb 20 fő tud részt venni. A klubdélután a kerekasztal beszélgetéssel egyidőben kezdődik a kisteremben.

a porondon: Mykhaylo Draganchuk, azaz a No-Tiller, Berend Ferenc, Pierre-Yves Van Der Eecken

moderátor: Csizmás Krisztián

Az eseményen kép-, hang- és videófelvétel készül majd, melyet a későbbiekben vágott formában közreadunk. 

A rendező a műsorváltozás jogát fenntartja.

 

Nemcsak kezdőknek…

AZ ELSŐ NO-TILL KÖNYV MAGYARUL

Márciusban jelenik meg magyarul Mykhaylo Draganchuk könyve No-Till kezdőknek címmel. Azok vehetik hasznát, akik a no-till rendszerre szeretnének áttérni vagy egy ideje már próbálkoznak, de sok kérdésük merült fel. Képek nélküli, tömör szakmai anyag.

Habár Gabe Brown Porból élet című könyve már kapható idehaza, de az inkább egyfajta betekintés a regeneratív mezőgazdálkodásba, az író saját tapasztalatainak megosztásán keresztül mutatja be az elméleti hátteret.

Teljesen más hangvételű munkát tett le az asztalra Mykhaylo Draganchuk, az ukrán gazda: 150 oldalon nagyon tömören, szikáran fogalmaz, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, hogy ez első magyar nyelvű szakmai könyv a témában, ráadásul magyar vonatkozásokkal kiegészítve jelenik meg.

Márciusra várható, hogy kikerül a nyomdából, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének jóvoltából,akik levezényelték a fordítást, bevállalták a szakmai lektorálást és finanszírozták az egész projektet.

Aki megvásárolná a könyvet, kattintson a gombra.