Certification

A CEREG egy nemzetközi, mindenki számára elérhető regeneratív tanúsítási rendszer.

Points system

Miért hoztuk létre a pontrendszert? Mert a mezőgazdaságban eddig nem állt rendelkezésre olyan eszköz, amely egyszerűen és számszerűen mérte volna a gazdálkodói gyakorlatokat.

Hiszen nagy különbségek vannak gazda és gazda között az alkalmazott agrotechnikai, illetve az egyéb talaj- és növénytermesztési gyakorlatokban. Ez a pontrendszer ezekre a különbségekre, valamint a gazdálkodás komplexitására világít rá.

Célunk, hogy ezzel a rendszerrel segítsük a gazdákat abban, hogy lássák, hol tartanak a talaj fókuszú mezőgazdasági gyakorlatban, hol vannak hiányosságaik, és hogyan fejlődhetnek tovább. Segít a gazdának nyomon követni saját előrehaladását.

A pontrendszer egyaránt támpontot nyújt más gazdálkodóknak, vásárlóknak és szakmai közösségeknek, hogy megítélhessék, milyen szinten áll egy gazdaság a regeneratív mezőgazdaság terén.

Emellett ez az eszköz szolgál alapjául az Egyesület által létrehozott regeneratív tanúsítványnak is, amely még részletesebb, szerteágazóbb, mindenre kiterjedő, részletekbe belemenő pontrendszer.

Válj teljes jogú taggá!

Csatlakozhatsz egyesületünkhöz!

Írj nekünk
az info@tmg.hu
e-mail címre!

  1. Találj két egyesületi tagot, aki szívesen beajánl téged! Ha csak egy tagi ajánlásod van, akkor egy gazdalátogatást megejtünk nálad.
  2. Küldj egy rövid leírást magadról az info@tmg.hu-ra. Ez lehet egy word dokumentum. Pár mondatban meséld el: hol és mekkora területen gazdálkodsz, mikor kezdted, hogyan vágtál bele, mikor álltál át, mikortól termelsz forgatás nélkül, milyen vetésforgót alkalmazol, milyen takarónövényekkel dolgozol, milyen elgondolás mentén haladsz, mi a cél, hová tartasz. Küldj pár fotót, ami szerinted megmutatná a gazdaságodat, illusztrálná, hogy ki vagy és mit művelsz a földeden. Illetve az elérhetőségeid legyenek rajta (telefon, email)!
  3. Majd az egyesület tagsága évi két alkalommal: januári és júniusi találkozóján dönti el, hogy a jelentkezők közül kit vesz fel – egyelőre két év próbaidőre – tagjai sorába. Ha ez letelt, teljes jogú taggá válsz!

A tagság előnyei

EGYMÁSTÓL VALÓ TANULÁS

A tagok megosztják egymással tapasztalataikat és bevált gyakorlataikat, így közösen fejlődhetnek a talajmegújító technikák terén.

TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS, EGY FONTOS ÜGY KÉPVISELETE

Az egyesület tagjai aktívan hozzájárulnak a fenntartható mezőgazdaság terjesztéséhez, előmozdítják a talajmegújítás ügyét szakmai és társadalmi fórumokon, ami pozitív hatással van a környezetre és az élelmiszer-termelésre.

Our special offer

Farmer profile

Ismerd meg azokat a TMG gazdákat, akik betekintést szeretnének nyújtani gazdaságuk alapvető adataiba.

A Gazdaprofil egy olyan összefoglaló felület, ahol a gazdaság adatai röviden, számszerűen és átláthatóan jelennek meg. Megismerhetők a legfontosabb jellemzők, mint például a talajtípus, a művelési ág, valamint a művelési ágazatok közötti váltások időpontja.

A gazdaság Pontrendszerben elért eredményei is itt szerepelnek.

Itt minden fontos információ könnyen elérhető, hogy a gazdaság adottságai gyorsan áttekinthetők és összehasonlíthatók legyenek.

Berend Kft.
Location EN South Transdanubia
Economy size 700 ha
Soil Sand, loam, loamy brown forest soil
Soil types A, V, AV, VA, LV (Clay, Loam, Loamy Loam, Loamy Clay, Loose Loam)
Altitude above sea level 110 - 160 m
Annual rainfall 220 - 1100mm, average 650 mm
Cultivated plants Cereals, maize, sunflower, rapeseed, oilseed rape, oats, broad beans
Start of cultivation without rotation 2009
Score in the points system 72 pont (2022), 100%

Antal Berente
Location EN Southern Great Plain, Sandhaven
Economy size 100 ha
Soil Sand
Soil types Sand, Sandy loam
Altitude above sea level 120 m
Annual rainfall 280 - 550 mm
Cultivated plants Lentils, Sunflower, Maize, Fennel, Poppy seeds
Start of cultivation without rotation 2012
Score in the points system 54 pont, 80%

Csizmás Farm
Location EN Central Great Plain
Economy size 8 ha
Soil Slightly sandy field soil
Soil types A,V,VA,LV
Altitude above sea level 90 m
Annual rainfall 300 mm
Cultivated plants Wheat, Barley, Sunflower, Maize
Start of cultivation without rotation 2017
Score in the points system 35 pont (2022), 100%

Flórián Farkas
Location SRB North Bačka
Economy size 25 ha
Soil Chalky black soil
Soil types LV
Altitude above sea level 120 m
Annual rainfall 650 mm
Cultivated plants Cereals, Rapeseed, Sunflower, Soya, Maize
Start of cultivation without rotation 2008
Score in the points system 60 pont (2022), 100%

Indri Farm Kft.
Location HU Vas-Zala border
Economy size 380 ha
Soil Mixed meadow and gley forest floor 80 %, Brown forest floor 20%
Soil types Clay-core loam
Altitude above sea level 200 m
Annual rainfall 650 mm
Cultivated plants Wheat, Barley, Maize, Soybean, some Rape
Start of cultivation without rotation 2002
Score in the points system 38 pont (2022), 100%

Gellért Kaszás
Location SRB Vojvodina, Ada
Economy size 20 ha
Soil Chernozem
Soil types Chernozem
Altitude above sea level 80 m
Annual rainfall 400 mm
Cultivated plants Cereals, maize, sunflower, soya
Start of cultivation without rotation 2014
Score in the points system 35 pont (2022), 100%

András Kerek
Location HU East-Hungary
Economy size 25 ha
Soil Réti casting substrate
Soil types AV, HA
Altitude above sea level 98 m
Annual rainfall 450 mm
Cultivated plants Cereals, Sudanese, maize, napra, alfalfa, broad beans, millet, lednek
Start of cultivation without rotation 2015
Score in the points system 51 pont (2022), 100%

Attila Kertész
Location EN Bihar
Economy size 10 ha
Soil Réti casting substrate
Soil types Clay-clay loam
Altitude above sea level 90 m
Annual rainfall 450 mm
Cultivated plants Grains
Start of cultivation without rotation 2017
Score in the points system 23 pont (2022), 100%

Csaba Keszegh
Location SK Dunaszerdahely
Economy size 50 ha
Soil Sandy casting subsoil
Soil types Sandy loam
Altitude above sea level 100 m
Annual rainfall 550 mm
Cultivated plants Cereals, maize, sunflower
Start of cultivation without rotation 2013
Score in the points system 59 pont (2022), 100%

Ede Kis
Location EN North Békés
Economy size 250 ha
Soil Réti
Soil types Marsh meadow, Colonial meadow
Altitude above sea level 130 m
Annual rainfall 500 mm
Cultivated plants Winter wheat, Winter barley, Sunflower, Rye, Rye vetch
Start of cultivation without rotation 2008
Score in the points system 28 pont (2022), 100%

Kukutyin Műhely
Location EN Southern Great Plain
Economy size 39 ha
Soil Saline subsoil subsoil
Soil types A, V, AV, LV, DA (Clay, Loam, Loamy Loam, Loose Loam, Swelling Loam)
Altitude above sea level 85 m
Annual rainfall 300 - 450 mm, average 400 mm
Cultivated plants Autumn wheat, Spring wheat, Autumn vetch, Rye, Broad beans, Garlic
Start of cultivation without rotation 2011
Score in the points system 58 pont (2020), 90%

István Lénárt
Location EN North Somogy
Economy size 2 ha
Soil Loam soil
Soil types V (Vályog)
Altitude above sea level 250 m
Annual rainfall 285 mm
Cultivated plants Rye, Spelt, Alfalfa, Red clover, Oats, Maize, Kitchen garden plants
Start of cultivation without rotation 2015
Score in the points system 44 pont (2022), 100%

Bence Márkus
Location EN South Tolna
Economy size 80 ha
Soil Clayey forest soil, meadow topsoil
Soil types Clay loam, loam, loamy loam
Altitude above sea level 200 m
Annual rainfall 500 mm
Cultivated plants Cereals, pasture mix
Start of cultivation without rotation 2020
Score in the points system 53 pont (2022), 100%

András Mészáros
Location EN Central Great Plain
Economy size 80 ha
Soil Chalky sand
Soil types Sand, Sandy loam
Altitude above sea level 110 m
Annual rainfall 400 mm
Cultivated plants Grain, Sunflower
Start of cultivation without rotation 2018
Score in the points system 17 pont (2022), 100%

Zoltán Pintér
Location EN Little Plain
Economy size 50 ha
Soil Sand and foundry sand
Soil types Sandy loam
Altitude above sea level 145 m
Annual rainfall 450 mm
Cultivated plants Maize, Sunflower, Wheat, Barley, Fodder
Start of cultivation without rotation 2013
Score in the points system 39 pont (2022), 100%

Géza Rabi
Location EN Western Transdanubia
Economy size 10 ha
Soil Brown forest floor
Soil types Clay-clay loam
Altitude above sea level 175 m
Annual rainfall 450 mm
Cultivated plants Wheat, Maize, Sunflower
Start of cultivation without rotation 2018
Score in the points system 49 pont (2022), 100%

Reto Stocker
Location EN Northern Great Plain
Economy size 36 ha
Soil Brown forest floor
Soil types Clay loam, Sandy loam
Altitude above sea level 89 m
Annual rainfall 300 mm
Cultivated plants Grain, Maize
Start of cultivation without rotation 2018
Score in the points system 70 pont (2022), 100%

Zoltán Szabó
Location EN Southern Great Plain
Economy size 34 ha
Soil Humus sand
Soil types Sand
Altitude above sea level 104 m
Annual rainfall 450 mm
Cultivated plants Maize, Sunflower, Barley, Fodder fibre
Start of cultivation without rotation 2014
Score in the points system 46 pont (2022), 100%

Szeredi Kft.
Location EN Southern Great Plain
Economy size 1100 ha
Soil Cemented earthenware (70%) - Casting earthenware (30%)
Soil types Typical meadow soil, Humic topsoil
Altitude above sea level 80 m
Annual rainfall 630 mm
Cultivated plants Autumn durum wheat, Autumn poppy, Alfalfa, Edible and oil sunflower, Feed maize
Start of cultivation without rotation 2019.
Score in the points system 34 pont (2022), 100%

Péter Tamási
Location EN Western Great Plain
Economy size 300 ha
Soil Cemented earthenware (70%) - Casting earthenware (30%)
Soil types Brown forest soil formed on stony alluvium, Clayey cast soil
Altitude above sea level 145 m
Annual rainfall 450 mm
Cultivated plants Wheat, Maize, Rapeseed, Sunflower, Poppy, Pigeonpea, Barley, Soya
Start of cultivation without rotation 2004
Score in the points system 30 pont, 100%

András Tóth
Location HU Central Hungary
Economy size 70 ha
Soil Réti Chernozem
Soil types Clay-core loam
Altitude above sea level 78 m
Annual rainfall 350 mm
Cultivated plants Gabona, Napraforgó, Kukorica, Szálas takarmány
Start of cultivation without rotation 2018
Score in the points system 39 pont, 100%

Vincze Ambrus
Location HU Central Hungary
Economy size 5,5 ha
Soil Sand, Réti Chernozem
Soil types Sand, Sandy loam
Altitude above sea level 99 m
Annual rainfall 420 mm
Cultivated plants Honeyberry, Maize, Wheat, Mixed cover crop
Start of cultivation without rotation 2020
Score in the points system 38 pont, 100%
en_USEnglish